Hírek


Múltidézés Sárváron
2018. április 13. 13:05
Újabb állomásához érkezett a „Múlt tükröt mutat a jelennek” eseménysorozat. Ezúttal a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumának Dísztermében gyűlt össze a hallgatóság, akik egy helyi 1988. szeptember 10-i Polgári Védelmi Gyakorlatra, annak végrehajtására emlékeztek április 12-én.

A negyedik tematikus előadás megtartására a sajtó és a nyilvánosság jelenlétében került sor egy illusztris környezetben, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumának Dísztermében. Immár hagyománynak számító eseménysorozat témája egy 1988-as Polgári Védelmi Gyakorlat, az akkori védelmi igazgatás rendszere volt, amely mint egy tükröt mutatva került összehasonlításra a mai polgári védelem rendszerével.

Az emlékezést Takács Zoltán, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója és Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte és nyitotta meg.

Az esemény egyik különlegessége volt, hogy Dr. Pehi László által készített korabeli film vetítésére is sor került, amely kellőképp bemutatta a gyakorlat minden mozzanatát, a korabeli technikát. A gyakorlat feltevése szerint szerint 1988. szeptember 10-én Rábapaty epicentrummal több lökés hullámmal a Richter-skála szerinti 6.8-es földrengés rázta meg Sárvár térségét. Ennek következtében 5 üzem és a lakóterület nagy részben rongálódott meg. Az összefüggő romosodás, az üzemekben és gyárakban keletkezett egyedi tűzesetek, a romtorlaszok akadályozták a mentőerők előrevonását és a mentés megkezdését. A feltételezés szerint a természeti és ipari katasztrófában az elhunytak száma 1000 főre volt tehető, a romok alatt mintegy 500 fő rekedt, a súlyosan sérültek száma 270 fő és mintegy 5500 fő Petőfi Lakótelepről történő kimenekítéséről és ellátásról kellett gondoskodni. A helyzetet nehezítette, hogy a Baromfifeldolgozó Vállalatnál a hűtésre használt ammónia gáz a vezetékekből szivárgott, ami környezetre további állandó veszélyt jelentett.

A természeti és ipari katasztrófa okán, a pánik helyzet csökkentésére és karhatalmi feladatok ellátására a város polgári védelmi parancsnoka elrendelte a polgári védelmi erők teljes alkalmazási készenlétbe helyezését, valamint segítséget kért a megyei polgári védelmi parancsnokságtól is.  A lakosság kimenekítésére a rendőri és munkásőr erők alkalmazására is sor került. A károk felszámolására, a sérültek és kimenekítettek ellátására bevonásra került az Országos Mentőszolgálat, a Vas Megyei Tűzoltó-parancsnokság, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a 17-es Volán Vállalat is.

A filmvetítést követően Csikós Nagy József nyugállományú ezredes, akkori Vas Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság parancsnoka a nagyszabású polgári védelmi gyakorlat szervezésének és végrehajtásának történetét, valamint az akkori polgári védelem rendszerét mutatta be. Kovács Imre tű. ezredes, a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője napjaink polgári védelmi gyakorlatairól, az önkéntes alapokon nyugvó mentőcsoportokról számolt be a jelenlévőknek. Az előadásokat követően hozzászólásával színesítette az előadást Kiss Sándor, egykori városi polgári védelmi parancsnok, dr. Bazsó László nyugállományú rendőr alezredes, egykori vegyivédelmi tiszt, valamint Mesterházi Sándor nyugállományú alezredes, akkori műszaki kárhely-parancsnok is.

Az előadók színes beszámolóit Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, igazgató zárta, aki megköszönte az élménygazdag beszámolókat, azt az időutazást amelynek köszönhetően azok is bepillantást nyerhettek a rejtelmekbe, akik maguk nem lehettek még a gyakorlat részesei.

Fotó: Balogh Eszter/Vas MKI


 

Kapcsolódó képek:

Múltidézés Sárváron Múltidézés Sárváron Múltidézés Sárváron
>>> További képek a galériában <<<