Hírek


Pályázaton elnyert eszközeiket vehették át az önkormányzati, önkéntes tűzoltók és a mentőcsoportok
2018. december 06. 18:02
Hetvenkilenc önkéntes tűzoltó egyesület 58 millió 841 ezer forint, öt önkormányzati tűzoltóparancsnokság 19 millió 925 ezer forint és négy mentőcsoport mintegy 1 millió 744 ezer forint értékben vehettek át védőfelszereléseket és különböző tűzoltástechnikai eszközöket a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon december 6-án.

A központi költségvetésben 2018-ban hétszázmillió forint állt rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Az idén a tavalyinál százmillióval több támogatást kaptak az önkéntesek, hatszázmillióra a tűzoltó egyesületek, százra pedig a mentőszervezetek pályázhattak. Ebben az évben először az önkormányzati tűzoltóságok számára is megnyílt a pályázat lehetősége, összesen kétszázhuszonöt millió forintra nyújthattak be igényt. A felszerelések között a tűzoltói beavatkozás alapeszközei, egyéni védőeszközök, szakfelszerelések mellett az EDR-rádiók is találhatóak, mindezek mellett több szervezet a különféle gépek, berendezések kezeléséhez szükséges, vagy pályaalkalmassági vizsgákra, illetve műszaki, informatikai fejlesztésre nyert támogatást.

Az eszközöket a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon ünnepélyes keretek között december 6-án vehették át az egyesületek. Az ünnepélyes átadón elsőként Harangozó Bertalan a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke köszöntötte a pályázaton sikeresen szereplőket, majd Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Bognár Balázs tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondott beszédet. Mindezt az eszközök és az emléklapok átadása követte, amelyet Harangozó Bertalan a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Dr. Kondora Bálint a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Dr. Bognár Balázs tűzoltó ezredes, igazgató és Kovács András, a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség elnöke adott át az önkéntes, önkormányzati tűzoltóknak és a mentőcsoportoknak. 

Ezzel a pályázattal a Vas megyében lévő önkéntes szervezetek összesen 80 millió 510 ezer forint támogatást szereztek. A pályázaton elnyert eszközök nagymértékben hozzájárulnak Vas megye tűzvédelmi reagáló képességéhez, a megyében élők biztonságának és biztonságérzetének növeléséhez.

Fotó: Balogh Eszter tű.ftőrm./Vas MKI

 


 

Kapcsolódó képek:

Pályázaton elnyert eszközeiket vehették át az önkormányzati, önkéntes tűzoltók és a mentőcsoportok Pályázaton elnyert eszközeiket vehették át az önkormányzati, önkéntes tűzoltók és a mentőcsoportok Pályázaton elnyert eszközeiket vehették át az önkormányzati, önkéntes tűzoltók és a mentőcsoportok
>>> További képek a galériában <<<