A polgári védelem rövid története

Az ember mindig igyekezett lakóhelyét úgy kialakítani, hogy közelében legyen ivóvíz, dús növényzet és bőséges vadállomány. Egy nagyobb természeti csapás után a túlélők egyszerűen továbbköltöztek, és új, biztonságosabbnak vélt helyen telepedtek le. A római építészet előrelépést jelentett mind az árvizek, mind a tüzek elleni védelemben, mert ekkor terjedtek el a kőépítmények.

A középkorban, az újkorban a természeti katasztrófák még gyakran felkészületlenül érték az embereket, elsősorban az előrejelzések és a tudatos építkezés hiánya miatt. A kárelhárítás sem központilag szervezetten működött. A természeti katasztrófák mellett további veszélyt jelentettek a harcok és a háborúk, mert a vagyonszerzés, területgyarapítás legkézenfekvőbb módja ez volt. Kezdetben a védekezést a figyelőszolgálat és a menekülés jelentette. A háborúk több évig elhúzódó események voltak.

Az első világháborúban a frontok nem nagyon változtak, a hátországot kevésbé érték el a hadicselekmények. A léghajók és a repülőgépek megjelenése viszont gyökeres változást hozott a háborúk megvívásában és a hátország elleni támadások végrehajtásában. A civil lakosságot felkészítették az alapvető védekezési ismeretekre, megszervezték a figyelő és riasztási rendszereket, valamint az elsötétítést, amelyekkel létrejött a légi járművek elleni védekezés alapja. A nagyteljesítményű bombázó repülőgépek megjelenésével megváltozott a hadviselés módja, szükséges volt megszervezni az ellene való védekezést is. Ekkoriban kezdték az európai államok olasz és német mintára megszervezni a lakosság védelmét szolgáló légoltalmat. Feladatai közé a légi figyelő szolgálat, a riasztás elrendelése, a légoltalmi helyek kialakítása, elsötétítés, tűzoltás, sebesültek elsősegélyének megszervezése és ellátása tartozott. Ekkor dolgozták ki a lakosság riasztásának, tájékoztatásának, az óvóhelyi védelemnek, a kitelepítésnek, a vegyi- és biológiai fegyverek elleni védekezésnek az elveit, módszereit, eszközeit, továbbá a légitámadásokat követő mentő- mentesítő és helyreállító, kárfelszámoló munkák elveit, gyakorlatát.

Magyarországon a Légoltalom megszervezésére a trianoni békeszerződés szigorú kötöttségei miatt, csak viszonylag későn, 1935-ben került sor. A társadalmi, önkéntes szervezkedés pedig csak 1937-ben kezdődött el a Légoltalmi Liga megalakulásával. Az ország elsősorban a szomszédos államok részéről számított légitámadásokra, ezért a vezetés ezen országok légierőinek támadó, bombázó képességeit figyelembe véve írta elő a Légoltalom feladatait.

A szervezet 1935-től gyors ütemben készült fel a háborús feladatokra, helyi egységeit elsősorban a veszélyeztetett városokban és üzemekben vállalatoknál, intézményeknél kellett kiépíteni. A szervezetek felszerelése, kiképzése mellett a nagyvárosokban hatékony óvóhelyrendszert alakítottak ki. Törvényi előírás alapján minden 14. életévét betöltött magyar állampolgár 60. életévéig, nemre való tekintet nélkül, légoltalmi kötelezettség alá esett. Ezen kötelezettség alapján beoszthatók voltak légoltalmi szolgálatra, kiképzéseken, gyakorlatokon kellett részt venniük, valamint mozgási szabadságukban korlátozhatóak volt. A mai polgári védelmi kötelezettséghez hasonlóan, az állampolgárokat be lehetett vonni a különböző védelmi feladatok szervezésébe és végrehajtásába.

A második világháború alatt a szövetséges légierők gyakran több száz bombázógéppel támadták Magyarország városait. A Légoltalom hősiesen küzdött a lakosság védelméért, regionális viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el és Európa egyik leghatékonyabb ilyen jellegű szervezetének bizonyult.

A második világháború után megkezdődött az újjászervezés. 1958-ig a hagyományos fegyverek elleni védelemre készült, de már 1950-től megkezdte lakosság és az anyagi javak tömegpusztító fegyverek elleni védelmének megszervezését, az ezzel kapcsolatos követelmények kidolgozását és megvalósítását. Ennek első lépéseként, 38 fővel felállították a légoltalom központi szerveként a BM VI. főosztályát és döntés született a Légoltalom rendszeréről, felépítéséről. A főosztály kidolgozta a Magyar Légoltalom országos méretű megszervezésére, létszámára, felszerelésére és költségeire vonatkozó rendeleteit, valamint megkezdték a kiépítését.

A Légoltalom a tömegpusztító fegyverek elterjedése miatt átlépett az atomfegyverek elleni védelem korszakába. 1964-től az új tevékenység célját és jellegét jobban kifejező „Polgári Védelem” nevet kellett már használni. Megkezdődött a polgári védelmi feladatok újbóli szabályozása.

Az új szabályozásnak megfelelően, a polgári védelmi felkészítés alapját a nukleáris fegyverek elleni védelem elveinek, módszereinek tisztázása és kidolgozása alkotta. A fő figyelmet a nukleáris fegyverek elleni védelem megszervezésére és az atomcsapások utáni mentő, mentesítő és helyreállító munkák végrehajtására fordították.

Az 1970. évi árvíz ráirányította a figyelmet, hogy a háborús veszély mellett, sokkal fenyegetőbbek azok a természeti és civilizációs katasztrófák, amelyekkel szemben szintén meg kell védeni a lakosságot. Az ipar rohamos fejlődése miatt, egyre több ipari balesettel, és katasztrófával kellett az embereknek és a társadalomnak szembenéznie.

1989-ben a polgári védelem országos irányítását a Belügyminisztérium vette át a Honvédelmi Minisztériumtól. A rendszerváltást követően rendeltetésében hangsúly-átrendeződés történt: a feladatkörében markánsan megjelent a lakosság és az anyagi javak katasztrófák során történő védelme. Egy ideig önállóan, majd a tűzoltósággal összevonva, ezt követően újra önállóan tevékenykedett a szervezet.

2000-ben a kormány döntése alapján a Belügyminisztérium irányításával megalakult a katasztrófavédelem hivatásos szerve, összevonták a polgári védelem és a tűzoltóság országos és megyei vezető szerveit, létrejött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a megyei (fővárosi) Katasztrófavédelmi Igazgatóságok, valamint 2011-ben, egy újabb lépésben a helyi szervek egyesítése is megtörtént.