A polgári védelem rövid története

A polgári védelem rövid története

Az ember mindig igyekezett lakóhelyét úgy kialakítani, hogy közelében legyen ivóvíz, dús növényzet és bőséges vadállomány. Egy nagyobb természeti csapás után a túlélők egyszerűen továbbköltöztek, és új, biztonságosabbnak vélt helyen telepedtek le. A római építészet előrelépést jelentett mind az árvizek, mind a tüzek elleni védelemben, mert ekkor terjedtek el a kőépítmények.

A középkorban, az újkorban a természeti katasztrófák még gyakran felkészületlenül érték az embereket, elsősorban az előrejelzések és a tudatos építkezés hiánya miatt. A kárelhárítás sem központilag szervezetten működött. A természeti katasztrófák mellett további veszélyt jelentettek a harcok és a háborúk, mert a vagyonszerzés, területgyarapítás legkézenfekvőbb módja ez volt. Kezdetben a védekezést a figyelőszolgálat és a menekülés jelentette. A háborúk több évig elhúzódó események voltak.

Az első világháborúban a frontok nem nagyon változtak, a hátországot kevésbé érték el a hadicselekmények. A léghajók és a repülőgépek megjelenése viszont gyökeres változást hozott a háborúk megvívásában és a hátország elleni támadások végrehajtásában. A civil lakosságot felkészítették az alapvető védekezési ismeretekre, megszervezték a figyelő és riasztási rendszereket, valamint az elsötétítést, amelyekkel létrejött a légi járművek elleni védekezés alapja. A nagyteljesítményű bombázó repülő­gépek megjelenésével megváltozott a hadviselés módja, szükséges volt megszervezni az ellene való védekezést is. Ekkoriban kezdték az európai államok olasz és német mintára megszervezni a lakosság védelmét szolgáló légoltalmat. Feladatai közé a légi figyelő szolgálat, a riasztás elrendelése, a légoltalmi helyek kialakítása, elsötétítés, tűzoltás, sebesültek elsősegélyének megszervezése és ellátása tartozott. Ekkor dolgozták ki a lakosság riasz­tásának, tájékoztatásának, az óvóhelyi védelemnek, a kitelepítésnek, a vegyi- és biológiai fegyverek elleni védekezésnek az elveit, módszereit, eszközeit, továbbá a légitámadásokat követő mentő- mentesítő és helyreállító, kárfelszámoló munkák elveit, gyakorlatát.

Magyarországon a Légoltalom megszervezésére a trianoni békeszerződés szigorú kötöttségei miatt, csak viszonylag későn, 1935-ben került sor. A társadalmi, önkéntes szervezkedés pedig csak 1937-ben kezdődött el a Légoltalmi Liga megalakulásával. Az ország elsősorban a szomszédos államok részéről számított légitámadásokra, ezért a vezetés ezen országok légierőinek támadó, bombázó képességeit figyelembe véve írta elő a Légoltalom feladatait.

A szervezet 1935-től gyors ütemben készült fel a háborús feladatokra, helyi egységeit elsősorban a veszélyeztetett városokban és üzemekben vállalatoknál, intézményeknél kellett kiépíteni. A szervezetek felszerelése, kiképzése mellett a nagyvárosokban hatékony óvóhelyrendszert alakítottak ki. Törvényi előírás alapján minden 14. életévét betöltött magyar ál­lampolgár 60. életévéig, nemre való tekintet nélkül, légoltalmi kötelezettség alá esett. Ezen kötelezettség alapján beoszthatók voltak légoltalmi szolgálatra, kiképzéseken, gyakorlatokon kellett részt venniük, valamint mozgási szabadságukban korlátozhatóak volt. A mai polgári védelmi kötelezettséghez hasonlóan, az állampolgárokat be lehetett vonni a különbö­ző védelmi feladatok szervezésébe és végrehajtásába.

A második világháború alatt a szövetséges légierők gyakran több száz bombázógéppel támadták Magyarország városait. A Légoltalom hősiesen küzdött a lakosság védelméért, regionális viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el és Európa egyik leghatékonyabb ilyen jellegű szervezetének bizonyult.

A második világháború után megkezdődött az újjászervezés. 1958-ig a hagyományos fegyverek elleni védelemre készült, de már 1950-től megkezdte lakosság és az anyagi javak tömegpusztító fegyverek elleni védelmének megszervezését, az ezzel kapcsolatos követelmények kidolgozását és megvalósítását. Ennek első lépéseként, 38 fővel felállították a légoltalom központi szerveként a BM VI. főosztályát és döntés született a Légoltalom rendszeréről, felépítéséről. A főosztály kidolgozta a Magyar Légoltalom országos méretű megszervezésére, létszámára, felszerelésére és költségeire vonatkozó rendeleteit, valamint megkezdték a kiépítését.

A Légoltalom a tömegpusztító fegyverek elterjedése miatt átlépett az atomfegyverek elleni védelem korszakába. 1964-től az új tevékenység célját és jellegét jobban kifejező „Polgári Védelem” nevet kellett már használni. Megkezdődött a polgári védelmi feladatok újbóli szabályozása.

Az új szabályozásnak megfelelően, a polgári védelmi felkészítés alapját a nukleáris fegyverek elleni védelem elveinek, módszereinek tisztázá­sa és kidolgozása alkotta. A fő figyelmet a nukleáris fegyverek elleni védelem megszervezésére és az atomcsapások utáni mentő, mentesítő és helyreállító munkák végrehajtására fordították.

Az 1970. évi árvíz ráirányította a figyelmet, hogy a háborús veszély mellett, sokkal fenyegetőbbek azok a természeti és civilizációs katasztrófák, ame­lyekkel szemben szintén meg kell védeni a lakosságot. Az ipar rohamos fejlődése miatt, egyre több ipari balesettel, és katasztrófával kellett az embereknek és a társadalomnak szembenéznie.

1989-ben a polgári védelem országos irányítását a Belügyminisztérium vette át a Honvédelmi Minisztériumtól. A rendszerváltást követően rendeltetésében hangsúly-átrendeződés történt: a feladatkörében markánsan megjelent a lakosság és az anyagi javak katasztrófák során történő védelme. Egy ideig önállóan, majd a tűzoltósággal összevonva, ezt követően újra önállóan tevékenykedett a szervezet.

2000-ben a kormány döntése alapján a Belügyminisztérium irányításával megalakult a katasztrófavédelem hivatásos szerve, összevonták a polgári védelem és a tűzoltóság országos és megyei vezető szerveit, létrejött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a megyei (fővárosi) Katasztrófavédelmi Igazgatóságok, valamint 2011-ben, egy újabb lépésben a helyi szervek egyesítése is megtörtént.