2019. évi tevékenységét értékelte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2020. február 19. 13:05

Február 18-án, a Megyeházán került sor a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évértékelő igazgatósági tiszti értekezletére. Az esemény elöljárója Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője volt.

A társ- és rendvédelmi, valamint az együttműködő szervek képviselői mellett az értekezleten jelen volt Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke, valamint Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. 

Elsőként Dr. Bognár Balázs tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója számolt be az elmúlt évi tevékenységről. Az ezredes kiemelte azokat a beavatkozásokat, gyakorlatokat és protokolláris-, sportrendezvényeket, amelyek meghatározóak voltak az elmúlt esztendőben. Többek között beszélt az egyetlen V./kiemelt tűzesetről, amely Kemenesmagasinál volt, új gépjárművek rendszerbe állításáról, települési mentőcsoportok alakulásáról, önkéntes tűzoltók pályázatokon elért sikerességéről, az „Összefogás 2019” gyakorlatról, az V. Vas Megyei Tűzoltó Találkozóról, a III. Vas Megyei Lépcsőfutó Versenyről és a 2019. évi TFA Hungary-Bük az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyről. 

Ezután az igazgató az egyes szakterületek munkájáról adott részletes tájékoztatást. A tűzvédelem kapcsán elmondta, hogy a megyében az előző évhez képest a tűzesetek száma nőtt, azonban még így is az országos átlag alatt van a tűzesetek száma Vas megyében. A műszaki mentések száma azonban csökkenő tendenciát mutatott. Hangsúlyozta, hogy 2019. évben 22 tűzvizsgálati eljárás indult, melyek közül 14 eljárás lezárásra került. A tűzesetek és műszaki mentések számának csökkentése érdekében fontos a lakosság tudatosságra nevelése, amelyhez a Területi Tűzmegelőzési Bizottság munkájában tetten érhető preventív tevékenység nagyban hozzájárul. Elmondta, hogy az igazgatóság nagy figyelmet fordított az ifjúság nevelésére, ez a „Nyitott szertárkapuk” rendezvénynél, vagy az „Alkotói pályázat” meghirdetése kapcsán is megmutatkozott. A polgári védelemről szólva az igazgató beszélt arról, hogy az elmúlt esztendőben előtérbe kerültek a katasztrófa kockázati feladatok. Növekedett az önkéntes polgári védelmi szervezetek létszáma, valamint nőtt a mentőcsoportok szerepvállalása is az egyes gyakorlatok alkalmával. Az iparbiztonsági szakterület kapcsán elmondta, hogy fokozott hatósági jelenlét volt megfigyelhető. A 2019. évben nem volt veszélyes áru szállítása kapcsán, vagy üzemben bekövetkezett baleset. Az igazgatóság részt vett két országos veszélyes áru szállítási ellenőrzési akcióban, továbbá három a szakterület fő tevékenysége köré épülő gyakorlatot is szervezett. A Katasztrófavédelmi Mobil Labor hét esetben avatkozott be káreseteknél és 44 alkalommal vett részt gyakorlaton. Mint elmondta a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat 145 esetben vonult káresetekhez, ahol 16 alkalommal vette át az irányítást. A szervezet előző évi gazdasági tevékenységét értékelve az ezredes beszélt a költséghatékony gazdálkodásról, az év végi juttatásokról és a rendvédelmi illetményalap emeléséről. Kiemelte továbbá, hogy az igazgatóság új gépjárművekkel gazdagodott és az idei évben több beruházás is megvalósulhat majd. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2020. évi célkitűzései között szerepel a szabadtéri tűzesetek csökkentése mellett a hatékony gazdálkodás, beruházások megvalósítása és a pályázati eredményesség elérése. Kiemelte továbbá hogy az év nagy részét a tűzoltóság fennállásának 150. éves jubileumi rendezvénysorozata hatja át majd. 

Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke beszédében megköszönte a Vas megyei tűzoltók helytállását és munkáját, amelyet a megye biztonságérzetének megóvása érdekében tettek. Az elmúlt évben megvalósuló két olyan jelentős gyakorlatra is kitért, ahol az önkéntesek, hivatásosok csapatmunkája kiválóan megmutatkozhatott. Nagyra értékelését fejezte ki az önkéntes tűzoltók és mentőcsoportok elkötelezettsége iránt, megköszönte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság támogatását, amelynek köszönhetően az elmúlt évben is bővülhetett az önkéntesek eszköztára. Kitért a 2019. decemberében a polgármestereknek és közbiztonsági referenseknek tartott felkészítésre, amely elősegíti a hatékony közös munkavégzést a katasztrófavédelmi szervezet és az önkormányzatok között.

Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője beszámolt azokról az országos beszerzésekről, amelyek hozzájárultak a katasztrófavédelem fejlődéséhez, így a vízszállító gépjárművek átadásáról, amelyek közül egy a Sárvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon teljesít már szolgálatot. Kiemelte, hogy országosan többségében kisebb káresetek voltak jellemzőek, Vas megyében azonban két jelentősebb tűzeset is történt a nyáron, amelyeket hatékonyan számolták fel a beavatkozó tűzoltó erők. Hangsúlyozta, hogy két olyan országos konferenciának is helyszínéül szolgált Vas megye, amelyek meghatározóak volt a 2019. évben. Májusban Országos Tűzmegelőzési Konferenciára Körmenden, míg októberben Országos Szabadtéri Tűzmegelőzési Konferenciára került sor Szombathelyen. A 2020-as évre célként határozta meg a prevenció fontosságát, amellyel a halálos tűzesetek és a szén-monoxid mérgezések számát csökkenteni tudjuk. Magas szintű szolgálatellátást, az ügyfélbarát hatósági tevékenység folytatását, valamint a téves jelzések számának visszaszorítását hangsúlyozta az új esztendőben. Az országos tűzoltósági főfelügyelő végezetül tolmácsolta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának köszönetét a megyei állomány 2019. évben végzett munkájáért.

A rendezvény zárásaként Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeháza Címertermében állófogadás keretében pohárköszöntőjében méltatta a megyében szolgáló hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók mindnyájunkért végzett áldozatos munkáját.

Fotó: Balogh Eszter tű.ftőrm./Vas MKI