Együttműködési megállapodást kötött igazgatóságunk a szombathelyi Közterület-felügyelettel

2021. július 21. 08:07

A Közterület- felügyeletet, mint belső szervezeti egységet magába foglaló Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás aláírására került sor július 20-án.

A Közterület-felügyelet és a katasztrófavédelem szakemberei a beavatkozások során rendszerint találkozhatnak olyan eseményeknél, ahol területzárásokkal is lehet számolni. A szervezetek között történő együttműködésre azonban nem csak a beavatkozások alkalmával, hanem a mindennapokban és a rendezvények alkalmával is nagy szükség mutatkozik. 

A megállapodásban többek között rögzítésre került a közös gyakorlatok tervezése és végrehajtása is. A felek megállapodtak továbbá abban is, hogy a szakterületek szakemberei ellátogatnak egymáshoz, átadják tapasztalataikat, valamint kiértékelik a korábbi rendkívüli események történéseit és megismerik egymás infokommunikációs eszközrendszerét. A megállapodás arra is kitért, hogy a médiafelületeken keresztül az érintettek megosztják egymás preventív jellegű közleményeit, annak érdekében, hogy azok a lakosság minél szélesebb köréhez el tudjanak ezáltal jutni. 

A megállapodást Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Dr. Károlyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője írták alá.

Fotó: Balogh Eszter tű.főhadnagy./Vas MKI