Kihirdették kik az ország legkreatívabb diákjai

2021. december 07. 16:00

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága online találkozó keretében hirdette ki az idei év alkotói pályázat országos döntőjének eredményeit. A bírálóknak idén is nehéz dolguk volt, négy kategóriában, kategóriánként három korcsoportban kellett rangsort felállítaniuk. A Vas megyei diákok sikeresen szerepeltek, ugyanis öt előkelő díjat hoztak el az országos díjátadóról.

A monitorok előtt ülőket Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, megbízott országos tűzoltósági főelügyelő köszöntötte, aki elmondta, hogy idén 3500 alkotás érkezett, ez másfélszerese a tavalyi termésnek.

„Alkosson mindenki!”, buzdította most is Borsos Mihály fotóművész a gyerekeket, arra biztatva őket, hogy bátran használják a fantáziájukat, térjenek el a megszokott sémáktól, így fejezzék ki az érzéseiket, a világról alkotott véleményüket.

Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója úgy fogalmazott, hogy minden gyermek nyertes, hiszen a gondolataikat az alkotások maradandó formában őrzik meg. 

S. Tóth Anikó tűzoltó százados, a Kommunikációs Szolgálat munkatársa az irodalmi művek értékelésekor az érzelmek kifejezését, az egyedi stílust és a kritikus, egyúttal felelős gondolkodást emelte ki.

Idén szabadkézi rajz, egyéb kézműves alkotás, irodalmi mű, számítógépes program kategóriában születtek eredmények, a zsűri még különdíjakat is kiosztott. A pályamunkák mindegyike a tűzoltói hivatás kihívásait dolgozta fel, az alkotások középpontjában a tűz, vagy a hétköznapok hősei, a tűzoltók álltak.

Vas megyéből az alábbi tanulók értek el helyezést: 

Szabadkézi rajz kategóriában, I. korcsoportban, I. helyezett lett Gergye Diána

Szabadkézi rajz kategóriában, III. korcsoportban, I. helyezett lett Zubor Márk Zsolt

Egyéb kézműves alkotás kategóriában, I. korcsoportban, I. helyezett lett Kádár Jázmin Evelin

Egyéb kézműves alkotás kategóriában, III. korcsoportban, II. helyezet lett Hábetler Lilla Bianka

Szabadkézi rajz kategóriában különdíj elismerésben részesült Varga Borbála

Gratulálunk a helyezésekhez!

Fotó: Szőke Péter – BM OKF