KÖZLEMÉNY

2023. március 22. 10:36

Sajtónyilvános szén-monoxid-érzékelő átadás a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

A szén-monoxid-mérgezés veszélye egész évben fenyegető tényező a lakosság körében. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, meleg vizet pedig egész évben használunk. A szén-monoxid-mérgezések megelőzése és a szén-monoxid-érzékelők hasznosságára történő figyelemfelhívás a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik kiemelt és állandó visszatérő feladata.Ennek apropóján a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Szombathely Megyei Jogú Város Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság és a Tűzoltás-Mentés Alapítvány támogatásával 19 db megbízható szén-monoxid-érzékelőt szerzett be. A készülékeket a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. és a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat képviselői március 23-án, a sajtó jelenlétében vehették át az igazgatóságon. 

Idén eddig 9 esetben riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Ezeken a kárhelyszíneken nem sérült meg senki és nem is vesztette senki sem az életét szén-monoxid-mérgezésben. Nem mondható ez el a 2022. évről.  A tavalyi évben összesen 32 esetben vonultak a Vas vármegyei tűzoltók szén-monoxid miatt, 6-an szenvedtek valamilyen mértékű szén-monoxid mérgezést 2 emberen viszont már nem lehetett segíteni. A tavalyi első ilyen eset 2022. február 15-én reggel történt. Fél kilenckor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Vas vármegyei Csöngén, egy ember nem ad magáról életjelet. A bejelentő elmondta, hogy a Zrínyi Miklós utcai ház ablakán át észrevette, hogy a szomszédja az ágyon fekszik és semmire sem reagál. Öt sárvári tűzoltó egy járművel vonult a helyszínre, ahol légzőkészülékben behatoltak a családi házba, az ágyon fekvő emberen azonban már nem lehetett segíteni. A tűzoltók magas szén-monoxid-koncentrációt mértek a szobában. A mérgező gáz azért jött létre, mert egy nyílt lánggal működő fűtőeszköz, egy sziesztakályha működött a hálószobában, az ajtók, ablakok pedig be voltak csukva. A másik eset 2022. december 2-án késő este történt.  Fél tizenegy körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelem ügyeletére, amely szerint halálos füstmérgezés történhetett Vas vármegyében, Horvátzsidányban. A tűzoltók kivonultak a Kőszegi utcában fekvő családi házhoz, amelynek egyik szobájában találták meg az áldozatot. A családi házban egy öntöttvas kályhával fűtöttek, amelynek a füstcsöve az illesztéseknél több helyen is eresztett. A tűzoltók rekonstruálták az esetet és begyújtottak a kályhába. A hibás füstcsőből több helyen is füst szivárgott a szobába, feltehetően ez vezetett a tragédiához.

A szén-monoxid az emberi érzékszervek számára „láthatatlan”, hisz ez egy színtelen, szagtalan, íztelen, a levegőnél egy kicsivel könnyebb, mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre. Belélegezve gátolja a vér oxigénszállító képességét, mivel erősen kapcsolódik az oxigént szállító hemoglobinhoz. A szén-monoxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen annak tünetei: rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel. Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat. 

Azok a berendezések amelyek nyílt égésterűek, vagyis a szoba levegőjét használják az égéshez, szellőzőkön és az ajtók és ablakok légrésein keresztül juthatnak oxigénhez. A lakásban lévő por és a pára szennyezi a tüzelőberendezés hőcserélő felületeit és gátolja az égéstermék elvezetését, ami szintén kedvez a szén-monoxid keletkezésének. Kifejezetten javasolt a gázfogyasztó-berendezéseket évente szakemberrel felülvizsgáltatni, ez egyébként a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul. Gyakori, hogy a szellőzőrácsokat takarékossági szempontok miatt letakarják, ami roppant veszélyes. Fogadjuk meg a régi tiltó táblák tanácsait: a szellőzőnyílások eltakarása tilos és életveszélyes!

A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen az ilyen helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő, vagy a kazán működése során elhasználja a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőzéséről gondoskodni. Ha letakarjuk a szellőzőt, máris életveszélyes állapotot teremtettünk. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket – páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép – is figyelembe kell venni a kazán üzemelése során, mert ezek szintén a lakás levegőjét használják. 

Mivel a szén-monoxid-mérgezések gyakorisága megnő a téli időszakban, így tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba, pedig az év egészében jelenlévő veszélyről van szó. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:

  • Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása
  • A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított
  • Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés 

A katasztrófavédelemhez a mérgező gázzal kapcsolatban beérkező segélyhívások évről évre növekvő számából is jól látható, hogy egyre többen használnak szén-monoxid-érzékelőt Magyarországon. Tavaly például azokban a lakásokban, ahol volt érzékelő, nem történt haláleset. Érzékelőt csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni. A katasztrófavédelem weboldalán évek óta elérhető a megbízható és a kerülendő szén-monoxid-érzékelők listája. Külön listán szerepelnek a megbízható készülékek, és azok is, amelyek működése nem felel meg az elvárt színvonalnak, így hamis biztonságérzetet adnak. A pozitív lista most új készülékkel bővült. A készülékek nem örök életűek, szavatossági idejük van, amely minden érzékelőn fel van tüntetve. Ha ez lejárt, érdemes új készüléket vásárolni. 

A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évről-évre nagy hangsúlyt helyez arra, hogy népszerűsítse a szén-monoxid és a füstérzékelőket. Tette ezt az elmúlt évben is nyereményjátékok alkalmával és szociálisan rászorulóknak való eszközátadásokkal. A tavalyi évben a füstérzékelők átadása, idén pedig a szén-monoxid-érzékelők átadása áll a középpontban. A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az ELTE Savaria Egyetemi Központ együttműködésének köszönhetően egy nyereményjáték keretében igyekezett az ifjúság és az intézmény oktatóinak szén-monoxid-érzékelők és füstérzékelőkkel kapcsolatos ismereteit felmérni 2022. évben. A nyeremény egy füstérzékelő volt, amit még novemberben Lenkai Nóra, az ELTE SEK rektori biztosa és Lakatár Gábor tűzoltó alezredes, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adott át a szerencsés nyertesnek. Szociálisan rászoruló családoknak is jutott az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által biztosított füstérzékelőkből. A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének együttműködése keretében két szociálisan rászoruló családhoz és az Evangélikus Mózeskosár Nevelőszülői Hálózat két nevelőszülője részére is átadásra kerültek készülékek. Ezek mindegyike nemes célt szolgál.