Tizenegy térség csaknem ötszáz településén gyérítik a szúnyogokat

2020. július 13. 11:36

A júniusi csapadékos időjárás miatt szinte mindenütt tömegesen vannak jelen az országban a szúnyogok. Aktivitásuk az alkonyati időszakban a legzavaróbb, de árterületeken, egyes növényzettel fedett térségekben nappal is tömegesen találkozhatunk velük. A középső és nyugati országrészben a lárvatenyészőhelyek mérete csökkent, azonban a Tiszán levonult kisebb áradást követően a folyó mentén továbbra is jelentős területeken képesek szaporodni a csípőszúnyogok, így ott elhúzódó ártalomra kell számítani. A kifejlett szúnyogok, amennyiben a környezeti feltételek megfelelőek számukra, négy-hat hétig maradnak életben.

A szakemberek az összefüggő, nagy kiterjedésű tenyészőhelyekre a következő napokban légi úton juttatják ki a lárvák elleni biológiai irtószert. A baktérium által termelt speciális fehérje az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat, így közvetlenül a vízi élőhelyeken alkalmazható. Azokon a településeken, amelyeken már megjelentek a kifejlett szúnyogok, földi járműre rögzített melegködképző vagy ULV permetezőberendezések segítségével csökkentik az egyedek számát. A melegködös technológia elsősorban növényzettel erősebben borított környezetben hatásos, de a létrejövő köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé használható módszer. Az ULV eljárás szintén apró cseppekben juttatja ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsősorban ezt az eljárást alkalmazzák.

A szakemberek a következő napokban 11 térség csaknem 500 településén, több mint 90 ezer hektáron végeznek a szúnyogok számát csökkentő beavatkozásokat. A kezeléssel érintett térségek az alábbiak: a főváros nyolc kerülete, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megye számos része, a Csepel-sziget és környékének települései, Csorna, Dunakanyar, Szekszárd és Szolnok térsége. A kezelések részletes programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján.

https://www.katasztrofavedelem.hu/43/heti-programok

Felhívjuk a lakosság figyelmét a lakókörnyezetükben megtalálható tenyészőhelyek felszámolására, amellyel csökkenthető a szúnyogártalom mértéke. Egy kint maradat virágcserépben, madáritatóban százszámra képesek megjelenni a csípőszúnyogok lárvái, amelyek a jelenlegi meleg időben akár egy hét alatt kifejlődhetnek. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html