Nyolcadik helyen végzett a vasi csapat az országos műszaki mentő versenyen

2022. április 29. 10:16

Április 28-án Esztergomban rendezték meg a harmadik országos műszaki mentőversenyt, amelyen a megyei fordulók legjobbjai mérték össze tudásukat. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselő csapat nyolcadik helyen végzett a megmérettetésen.

Magyarországon az elmúlt esztendőben több mint harminchatezer műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók, körülbelül minden második alkalom technikai jellegű volt. Az esztergomi megméretésen a csapatok olyan helyzetekkel szembesültek a versenypályán, amilyen feladatokat nap mint nap meg kell oldaniuk egy-egy szolgálat során. A verseny célja a közlekedési baleseteknél végzendő tűzoltói beavatkozások szakszerű bemutatása mellett az volt, hogy a résztvevők a versenyfeladatok megoldása során tapasztalatokat szerezzenek, illetve egymás tevékenységét figyelve új ismeretekhez jussanak.

A csütörtöki versenyt Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Sorsoláson dőlt el, hogy melyik csapat milyen közlekedési baleseti helyzettel találja szembe magát. A viadalon a bírók sok egyéb mellett figyelték azt, hogy az egységek hogyan használják, kezelik a műszaki mentő felszereléseket, hogyan kivitelezik a vágó, feszítő műveleteket, milyen a csapatmunkájuk. Az ítészek figyelme kiterjedt a felderítés mikéntjére, a beavatkozáshoz választott taktikára, arra, hogyan választották ki a versenyzők a mentési utat és a behatolási pontokat. Mivel a feladat része volt a sérültek ellátása is, ezért pontozták azt is, hogy hogyan látták el a sérültet, felismerték-e, és ha igen, helyesen ismerték-e fel a sérüléseket. Mindezek mellett az is beleszámított az eredménybe, hogy milyen volt a csapaton belüli, illetve a sérülttel való kommunikáció. Természetesen közben ketyegett a stopper, az egy irányítóból, egy medic képzettséggel rendelkező tűzoltóból és négy beavatkozóból álló csapatoknak húsz percük volt a feladat végrehajtására. 

Az ünnepélyes díjátadón Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere mondott köszöntőbeszédet, amelyben a tűzoltók mindennapos, áldozatos munkáját méltatta. A versenycsapatoknak járó díjakat Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese adta át, míg Erős Gábortól és Steindl Balázstól, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés alelnökétől különdíjakat vehettek át a dobogón végzett csapatok.

Az egész napos versenyt követően a dobogó legfelső fokára a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata állhatott fel. A második helyet a házigazda Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata szerezte meg, míg a verseny harmadik helyezettje a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata az előkelő nyolcadik helyen végzett. 

A versenycsapat tagjai Szabó Zoltán tű. százados, Csejtei Balázs tű. törzszászlós, Bazsó Miklós tű. törzszászlós, Deák László tű. zászlós, Joó Péter tű. főtörzsőrmester és Horváth Tamás tű. törzsőrmester voltak. 

A legjobb kárhelyszíni elsősegélynyújtó (medic) kategória díjait Steindl Balázs adta át. Az első helyezésért járó díjat Baranya megye vihette haza, második helyen Győr-Moson-Sopron megye végzett, míg a dobogó harmadik helyét Komárom-Esztergom megye érdemelte ki.

Az ünnepélyes díjátadót Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok beszéde zárta, amelyben a tűzoltóhivatásról szólt, majd gratulált minden csapatnak az elért helyezéshez.

Gratulálunk az elért eredményhez!

 

Fotó: Szőke Péter – BM OKF, Körmend HTP