Tűzoltógépjármű-fecskendő és drónszállító terepjáró is érkezik Vas vármegyébe

2023. december 15. 12:52

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság három nagyszabású projektje révén 72 új jármű, köztük 37 tűzoltógépjármű-fecskendő, 23 drónszállító terepjáró, 12 árvízvédelmi hajó és hajószállító utánfutó, az ezekhez tartozó modern felszerelések és új tűzoltóeszközök segítik a továbbiakban a beavatkozó állomány és az önkéntesek munkáját. Ezek közül egy tűzoltógépjármű-fecskendő és egy drónszállító terepjáró ezentúl a Vas vármegyében szolgál majd. Mindezeket ünnepélyes keretek között vehették át december 15-én a főigazgatóság székházában a vármegyei igazgatóságok és önkéntes szervezetek vezetői.

„Magyarország a béke és a biztonság szigete, és amikor a legnagyobb a baj, akkor érkezik a legnagyobb segítség is – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki az új eszközök mellett azt az informatikai fejlesztést is méltatta, amely komplex kockázatelemzésre és értékelésre alkalmas. Az új kihívások között megemlítette az új veszélyforrásokat is, egyebek között a technológia fejlődésével együtt járó kockázatokat, például az elektromos autók okozta veszélyforrást, amelyet a katasztrófavédelem az úgynevezett e-oltólándzsák segítségével immár uralni tud. A miniszterhelyettes röviden összegezte annak a három európai uniós projektnek az eredményeit, amelyek révén új járművek, új eszközök és berendezések kerültek a katasztrófavédelemhez, és a szervezettel szorosan együttműködő önkéntes mentőszervezetekhez.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a rendvédelemnek lépést kell tartania a technológiai újításokkal, fejlesztésekkel, mindemellett egyre több kihívással kell megküzdenie a hétköznapokban. A klímaválság nem az egyetlen nehezítő körülmény napjainkban, a természeti válságokat humanitárius katasztrófák kísérik, háborúk és járványok pusztítanak, amelyek gazdasági és társadalmi bizonytalanságot keltenek, és veszélyeztetik az ország és a kontinens biztonságát. Éppen ezért fontos megállni azoknál a mérföldköveknél, amelyek azt mutatják, hogy vannak eszközök és elképzelések ezen válságok csillapítására, megfékezésére. Ahogy elmondta, míg szerte Európában növekszik az emberek bizonytalansága, addig a Magyarországon élők biztonságérzete növekszik, egyebek mellett éppen az új fejlesztéseknek, beruházásoknak köszönhetően.

Egy komplex MAN típusú tűzoltógépjármű-fecskendő és egy Volkswagen Amarok tehergépjármű a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz került. A járművek indítókulcsát Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója vette át  Rétvári Bencétől, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárától és dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagytól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától.

Az ünnepség záró epizódja az épület előtt felsorakozott gépjárművek megtekintése volt.

A járműveket, eszközöket és felszereléseket a KEHOP-1.6.0-15-2022-00031 azonosító számú Tűzoltó gépjárműfecskendők rendszerbe állítása, a KEHOP-1.6.0-15-2016-00021 azonosító számú EU Polgári Védelmi komplex modulok létrehozása, fejlesztése és a KEHOP-1.1.0-15-2016-00003 azonosító számú Katasztrófa-kockázatértékelési rendszer elnevezésű projekt révén szerezte be a szervezet. 

Fotó: Schober Andor/RSOE