Sikeresen pályáztak a Vas vármegyei önkormányzati tűzoltóságok

2024. augusztus 03. 13:07

Az önkormányzati tűzoltóságok részére kiírt pályázatra mind az öt Vas vármegyei tűzoltóság jelentkezett. A pályázat az eszközállomány bővítését, a gépjárművek és tűzoltó-technikai eszközök felújítását, javítását teszi lehetővé, továbbá a szertárépítéséhez, felújításához is hozzájárul.

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek.

A támogatásokra vonatkozó javaslatot a katasztrófavédelem főigazgatója jóváhagyta, ennek értelmében az országban hatvan önkormányzati tűzoltóság összesen 224 millió 500 ezer forint támogatásban részesül. A fennmaradó keretösszeg a természetbeni támogatások (szakfelszerelések, EDR rádiók) esetleges árváltozásához biztosít fedezetet.

A pályázók a megítélt támogatások összegeiből több mint 130 millió 100 ezer forint értékben maguk szerezhetnek be védő- és technikai eszközöket, huszonnyolc önkormányzati tűzoltóság a gépjárműveinek, illetve technikai eszközeinek felújítására, javítására fordíthat összesen 43 millió 700 ezer forintot, huszonegy tűzoltóság szertár építésére, felújításra nyert el 45 millió 400 ezer forintot, továbbá természetbeni támogatásként kilenc pályázó kap tűzoltó szakfelszereléseket, EDR rádiókat, összesen 5 millió 300 ezer forint értékben.

Vas vármegyéből mind az öt önkormányzati tűzoltó-parancsnokság pályázott, tette ezt sikeresen. A kőszegi, répcelaki, csepregi, celldömölki és a vasvári önkormányzati tűzoltóságok több mint 18 millió forint értékű támogatásban részesülnek. 


Kapcsolódó dokumentumok:

ÖTP pályázat 2024. (2024.08.03.)