Önkéntes mentőszervezetek újraminősítő és terepgyakorlata Bajánsenyén

2024. október 26. 15:49

A vizek kártételei elleni védekezésre, valamint a viharos időjárás következményei elhárítására való felkészülés jegyében az önkéntes mentőszervezetek részére nemzeti újraminősítő gyakorlatot, ezzel egyidőben pedig az Interreg CENTRAL EUROPE LOCALIENCE projekt keretében kitűzött Pilot feladatok megvalósítása érdekében terepgyakorlatot tartott a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság október 26-án, Bajánsenyén.

Az Őrség szívében elterülő településre beérve katonák fogadták a gyakorlat megnyitójára igyekvőket, ugyanis a településre csak egy ellenőrző-áteresztő ponton áthaladva lehetett belépni. Mindez is a gyakorlat része volt, ami egy feltételezett káreseményre – a napok óta tartó esőre és az azt követő viharos időjárásra – épült. A hirtelen lehullott, nagy mennyiségű eső következtében jelentősen megemelkedett a Rába-folyó és mellékvízfolyásainak szintje. Az esőzést egy szupercella kísérte, amelynek következtében a kistérségi infrastruktúrákban jelentős károk keletkeztek. Az elsődlegesen beavatkozó erők leterheltsége miatt a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elrendelte több Vas vármegyei járási és települési önkéntes mentőszervezet aktiválását. A Vas vármegyei erők megerősítésére a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság pedig további két zalai önkéntes mentőszervezetet mozgósított.

A gyakorlat összetettségét képezte, hogy amellett, hogy öt járási és hat települési mentőszervezet dolgozott, hogy megszerezze öt évre szóló újabb nemzeti minősítését, ez egy terepgyakorlat is volt egyben, ami az Interreg CENTRAL EUROPE LOCALIENCE projekt keretében kitűzött Pilot feladatok megvalósítása érdekében szerveződött. Mindez a korábban megkezdett együttműködés folytatásaként, a határokon átnyúló katasztrófavédelmi, lakosságvédelmi, tűzvédelmi, ipari baleset megelőzési tevékenység fejlesztése érdekében.

A gyakorlati mozzanatok végrehajtását egy megnyitó előzte meg, amelyen a bajánsenyei sportpályán több mint háromszáz fő sorakozott fel. A gyakorlatban résztvevő végrehajtó és koordináló állományt, valamint a meghívott vendégeket elsőként Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. 

A gyakorlat résztvevőihez szólt továbbá Dr. Bognár Balázs tűzoltó dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság katasztrófavédelmi elnökhelyettese is. A gyakorlat végrehajtását fontos mozzanatnak nevezte meg, amelyet a globális fenyegetettségek, a regionális kihívások és a helyi kockázatok is mind életre hívnak. Beszédében visszatekintett az elmúlt időszak azon rendkívüli eseményeire, ahol helyt kellett állni. Többek között a júniusi, térségünket elért ciklonra, ami a Pinka és a Rába áradását hozta magával, a vármegye legnagyobb tűzesetére, ami Kenyeri térségében ezer hektáron pusztított szeptember elején, a Borisz ciklon utáni helyi kárfelszámolásokra, valamint a Mosoni-Duna és a Lajta menti árvízi védekezésekre. Ezek felszámolásához a hivatásos erők professzionizmusa és a megfelelő technikai feltétel, valamint a társszervekkel való együttműködés mellett a területi, a járási és a települési mentőszervezetek önmentő képességére is szükség mind van. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy a gyakorlat az Interreg CENTRAL EUROPE LOCALIENCE projekt keretében valósul meg, amelyben az igazgatóság vállalása volt egy extrém időjárási katalógus kidolgozása.  A bajánsenyei gyakorlat során ezen elemek tesztelésére is sor kerül.  Köszöntötte a szomszédos országok tűzoltóit, megköszönte az önkéntes mentőszervezetek rendelkezésre állását és az elmúlt időszaki közös szolgálatot, valamint eredményes feladat végrehajtást kívánt. 

A megnyitót követően megkezdődhetett a helyszíneken a munka. A kárfelszámolásban résztvevőknek a település több pontján kellett különböző vízkár- és viharkár elhárítási, lakosságvédelmi és logisztikai feladatokat ellátni. Feladatként mutatkozott a szupercella következtében megsérült határátkelő épületének megtámasztása, a megrongált tető lefóliázása, eltűnt személyek keresése és bajbajutottak kötéltechnikával való mentése. Egy másik kárhelyszínen a Kerka-patak és a K-2 csatorna miatt 400 méter hosszan kellett védekezni, itt másodlagos védmű (nyúlgát, jászolgát) kiépítése, továbbá csurgalékvíz szivattyúkkal való eltávolítása és a terület megvilágításának kiépítése volt a feladat. A falu másik határában a fásult növényzet eltávolítását és a suvadott partfal helyreállítását is el kellett végezni. Az esőzés és az áradás miatt a megrongálódott ingatlanokból ideiglenesen ki kellett telepíteni embereket, számukra a kultúrházban befogadóhelyként üzemelt. A villámlások következtében kisebb tűz keletkezett a kultúrház udvarában, amelyet porral oltó tűzoltó készülékekkel a honvédség állománya fékezett meg. Az önkormányzat traktorát baleset érte, öles ágak zuhantak a munkagépre, amelynek következtében az mozgásképtelenné vált. A károkat az osztrák és a szlovén mentőerők közös együttműködésben számolták fel.

A gyakorlat mozzanatait személyesen megtekintette V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője. A feladatok szakszerű végrehajtását két minősítő bizottság követte nyomon. A bizottságok a látottakat megfeleltre értékelték, ennek értelmében a Zala Különleges Mentők és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Bakony Mentőcsoport, a Körmendi Járási Rábavölgye Mentőcsoport, a Szentgotthárdi Járási Hármashatár Mentőcsoport, a Vasvári Járási Hegyhát Mentőcsoport, a Lenti Járási Kerka Mentőcsoport, a Körmendi, Szentgotthárdi, Vasvári, Őriszentpéteri, Egyházasrádóci és a SAVARIA Települési Önkéntes Mentőcsoport további öt évre szerezte meg nemzeti minősítését. 

A kárfelszámolást a gyakorlat során az Őrség-Goričko-Raab Mentőcsoport, a MH 83. Poppr Emil Területvédelmi Zászlóalj, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint az Osztrák-Szlovén Mentőerők segítették. 

A minősítő oklevelek átnyújtását követően a mentőszervezetekhez szólt Vámos Zoltán főispán, a Területi Védelmi Bizottság elnöke. Gratulált a minősítést szerzett mentőszervezeteknek, megköszönte a helytállást valamennyi szervezetnek, amelyekre ha a szükség úgy hozza, legyen szó akár árvízről, akár tűzesetről, mindig számítani lehet. Kiemelte, hogy a valódi minősítést a valós helyzetekben való helytállás adja, és ebben - mint mondta - mindannyiuknak van már tapasztalata, és mindannyian bizonyították már felkészültségüket, elhivatottságukat. Zárszóként úgy fogalmazott: a mondás szerint, ha gyorsan akarsz haladni, akkor járj egyedül, ha messzire akarsz jutni, akkor találj egy közösséget. Önökkel ezek a közösségek valóban messzire fognak jutni!  

Fotó: Balogh Eszter tű.főhadnagy./Vas VMKI