145 éve alakult a közös önkéntes tűzoltó egyesület Vép és Bozzai településeken

2025. május 06. 15:51

Május 3-án ünnepelték fennállásuk 145 éves jubileumát a Vép-Bozzai önkéntes tűzoltók. Az évforduló alkalmából egy ünnepséget szerveztek, ahol több önkéntes tűzoltó munkáját is elismerték.

A fennállásuk tiszteletére szervezett jubileumi ünnepség a tűzoltók tiszteletére felajánlott szentmisével vette kezdetét, amit a Római Katolikus Templomban Németh Tamás esperes-plébános celebrált. Az ünneplő tűzoltók ezt követően díszmenetben érkeztek meg Rákóczi utcába, ahol leleplezték és az egyház képviselője felszentelte a Szent Flórián szobrot. Az ünneplés a tűzoltó szertárnál folytatódhatott, ahol az egyesület vezetői és a meghívott vendégek koszorút helyeztek el és emlékeztek meg azon bajtársaikról, akik már nem lehetnek közöttük. A menet a kiállítótérhez sétált, ahol az egyesület 145 évét bemutató kiállítást tekinthették meg a vendégek és a tűzoltók. A tárlatot Dömötör Gábor, a Vépi Települési Értéktár Bizottság elnöke mutatta be a nagyközönségnek. 

Az ünnepi események sora ekkor még nem ért véget, a kultúrházban az egyesület vezetői és a meghívott vendégek is köszöntötték a jubilálókat. Az eseményen részt vett Lakatár Gábor tű. ezredes, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese és Bognár András tű. őrnagy, a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka. A felszólalók között elsőként Horváth Péter, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vép- Bozzai parancsnoka köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatta a tűzoltók munkáját továbbá Ágh Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Rózsa Hajnalka Vép város,- és Héra-Csizmadia Fanni, Bozzai település polgármestere. Lakatár Gábor tű. ezredes, igazgatóhelyettes beszédében megköszönte az egyesület munkáját, amit az elmúlt évszázadokban tettek a térség tűzvédelme érdekében. Beszélt az önkéntes tűzoltók elmúlt évi káreseményeknél való szerepvállalásáról és tolmácsolta az igazgatóság támogatását a jövőre nézve.

A jubileumi ünnepségek egyik hagyományos részeként az egyesület zászlaján zászlószalagokat kötöttek fel Vép és Bozzai településvezetői, a környező egyesületek és a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében Lakatár Gábor tű. ezredes, igazgatóhelyettes és Bognár András tű. őrnagy, tűzoltóparancsnok. 

A Vép-Bozzai önkéntes tűzoltójaként, feladatai teljesítéséért Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának elismerését vehette át Kajcsos Imréné, Pogácsás László és Németh József önkéntes tűzoltók, valamint az egyesület nevében Horváth Péter, az egyesület parancsnoka. 

Fotó: Lakatár Gábor tű. ezredes/Vas VMKI