Szélesre tárultak a tűzoltólaktanyák kapui

2025. május 26. 10:22

Gyereknap alkalmából a vármegyében összesen 29 helyszínen nyíltak meg május 25-én a tűzoltóságok kapui. A „Nyitott szertárkapuk” rendezvénysorozat keretében 3 hivatásos tűzoltólaktanya, 4 önkormányzati és 22 önkéntes tűzoltóságon várták a látogatókat.

A rendezvény programjai délelőtt 10 órakor kezdődtek, ekkortól fogadták a családokat a tűzoltóságok. Idén is közel kétezren éltek az évente egyszer adódó lehetőséggel, hogy bejuthatnak a tűzoltószertárakba. Most vasárnap közelről szemlélhették meg a laktanyák belső életét, a tűzoltójárműveket és a különféle felszereléseket. A nap folyamán több próbariasztást tartottak, a gyerekek és szüleik maguk is átélhették a gyors készülődés izgalmait, milyen az, amikor a készenlétben lévő tűzoltók bevetési ruhát öltenek. Számos helyszínen a gyerekek maguk is felpróbálhatták a tűzoltóruhát.

A szombathelyi laktanyába a látogatás idején egy valós riasztás is érkezett, ajtónyitáshoz kérték ugyanis a tűzoltók segítségét. Így a kicsik és szüleik nem csak próbariasztás keretében, hanem egy valós vonulást látva tapasztalhatták meg a riasztás izgalmas pillanatait. 

Az egész napos országos rendezvény célja az volt, hogy tartalmas programot kínáljon az egész családnak, mindemellett a szervezet szakemberei tájékoztassák a látogatókat arról, mi mindent tehetnek saját biztonságuk érdekében. A nap középpontjában persze mindenhol a gyerekek voltak, akik közelről megcsodálhatták a tűzoltókat és eszközeiket, mindeközben közvetlenül is kérdezhették a tűzoltókat.

A kapuk délután négy órakor záródtak, ekkorra bizonyosan gyarapodtak a gyerekek és szüleik tűzvédelmi, tűzbiztonsági ismeretei, így idén is teljesítette küldetését a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény. 

Fotó: Balogh Eszter tű.főhadnagy./Vas VMKI, vármegyei tűzoltóságok