Két országos második hely és egy különdíj az Alkotói Pályázaton
2025. június 17. 13:47
A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 16-án a 2025-ös Alkotói Pályázat díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik azok az ifjú alkotók, akik a legkreatívabb módon mutatták be, miként képzelik el a jövő tűzvédelmét.
A hagyományokat követve idén is februárban hirdette meg alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, a téma ezúttal „A jövő tűzvédelme” volt. A diákok három korcsoportban – hat és tíz, tizenegy és tizennégy, valamint tizenöt és tizennyolc év között – pályázhattak meghatározott méretű kézműves alkotással, valamint korcsoport nélkül digitális alkotásokkal, filmmel, animációval, digitális grafikával és képpel. A pályázat célja az volt, hogy az iskolások kreatívan mutassák be a tűzvédelem fontosságát és a lakástüzek megelőzésének lehetőségeit.
A vármegyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 21-én több órás szakmai vita előzte meg. Összesen több mint 6 ezer alkotás érkezett, a vármegyei előzsűrizés alapján javasolt műveket művészekből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el.
Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a hétfői díjátadó ünnepségen gratulált a fiatal tehetségeknek, mint fogalmazott, valóban büszke lehet mindenki, akit díjaztak, mert messze nagyobb mezőnyből emelkedtek ki, idén ugyanis kétszer annyi pályamű érkezett, mint tavaly. A tábornok megköszönte a gyerekeknek azt, hogy gondolkoztak a tűzoltóságról, annak jövőjéről, a biztonságról és a tűzvédelemről.
Borsos Mihály fotóművész is megerősítette, hogy valamennyi jelenlévő győztes. Mint fogalmazott, hihetetlen alkotóerő mutatkozott meg a pályaművekben. Elismerésre méltónak találta azt a kreativitást és modernitást, amely áthatotta az alkotásokat, és amelynek csupán az ifjú alkotók fantáziája szabott határt.
Vas vármegyéből két diák is országos elismerésben részesült. A szombathelyi Brenner János Általános Iskola, Gimnázium diákjai, Fölnagy Imola Sára „Állati veszély” című festménye és Varga Borbála „A jövő tűzoltói” című alkotása is korosztályában a második helyet érdemelte ki. Emellett Varga Borbála a B.E.S.T.-M Kft. különdíját is átvehette.
Gratulálunk a diákoknak.
Fotó: Szőke Péter/BM OKF