Tűz volt egy szentgotthárdi üzemben

2023. január 13. 10:57

Tűz ütött ki tegnap a déli órákban egy szentgotthárdi, Haris úti acélgyártó üzemben.

A több mint ezerötszáz négyzetméteres csarnok füsttel telítődött, ami nehezítette a tűz helyének, illetve kiterjedésének meghatározását. Ebből adódóan, illetve mivel egy veszélyeshulladék-tároló is volt a közelben, kettes kiemelt riasztási fokozatnak megfelelően az esethez Szentgotthárdról, Körmendről, Szombathelyről is érkeztek hivatásos tűzoltók, valamint a vasi katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a zalai katasztrófavédelmi mobil labor is a helyszínre vonult. A tűzoltók a felderítés során megállapították, hogy a technológiai folyamat melléktermékeként keletkező, porsilóban lerakódott fémpor gyulladt be, és égett mintegy hat-nyolc négyzetméternyi területen. Az egységek megbontották a silókamrát, három vízsugárral eloltották a lángokat, majd átszellőztették a csarnokot. A mobil labor mérései alapján veszélyes anyag nem került a levegőbe. Az eset során senki nem sérült meg.

 

Fotó: Vas KMSZ