Rendvédelemért Emlékérmet vehetett át a Humán Szolgálat kiemelt főelőadója
2023. november 27. 14:26
Éves közgyűlését tartotta a Magyar Rendvédelmi Kar a Belügyminisztérium márványaulájában november 24-én. Az ünnepségen elismerések átadására is sor került.
A közgyűlésen elsőként a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott koncertet, majd Dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár mondott ünnepi beszédet, aki méltatását fejezte ki a Magyar Rendvédelmi Kar elmúlt több mint egy évtizedes szakmai, érdekvédelmi munkájáért.
A Magyar Rendvédelmi Kar olyan szakmai köztestület, amely a szolgálati törvény által meghatározott személyi állomány szakmai, erkölcsi, munkakörülményei és anyagi érdekeit képviseli. A Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködése a rendvédelmi karral megkérdőjelezhetetlen. Az érdekképviseleti szerv ugyanis kiemelt támogatója a katasztrófavédelem rendezvényeinek, így többek között a Vas Vármegyében megtartott „TFA-FCC HUNGARY”, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenynek is. A kar évről-évre megjutalmazza azokat az állománytagokat, akik a rendvédelem területén, a személyi állomány szociális, szolgálati-, munka- és életkörülményeinek javítása érdekében dolgoznak, valamint a rendvédelem személyi állománya körében végzett közösségfejlesztő munkát látnak el.
Powell Pál, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke kiemelkedő munkája elismeréseként Rendvédelemért Emlékérmet adott át Gáborné Cseresznyák Tímea tűzoltó alezredesnek, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat kiemelt főelőadójának.
Gratulálunk az elismeréshez!
Fotó: Kemenes Péter tű. ezredes/Vas VMKI