Bemutatkozik Sorkifalud-Gyanógeregye Községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete

Negyvenöt fős tagsággal büszkélkedhet Sorkifalud-Gyanógeregye Községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete. Fiatalok, középkorúak és idősebbek is csatlakoztak a civil szervezethez, amely az utánpótlás-nevelésben kimondottan eredményes.

– Öröm egy ilyen egyesületet vezetni! – Baranyai Ádám ÖTE-elnökből a beszélgetésünk végén szakad ki a mondat, de végig érezni a 27 éves fiatal lelkesedését, essen szó bármiről, ami az önkéntes tűzoltóságuk életét érinti.

Adott mindjárt az 1982-es évjáratú veterán Zuk tűzoltóautó – felújításra és bővítésre szoruló szertárukban nagy becsben tartják – és másik járművük, a szentléránti szertárukban őrzött, még működő kézi pumpás kocsifecskendő, amivel főleg női rajuk tart bemutatókat, például a Vas Megyei Tűzoltó Találkozókon. És ha már előkerülnek a régi járművek, kiderül az is, hogy 1889-ben alakult a mostani egyesület elődje. Kevés azonban az írásos emlékük. Ami maradt – a régi tagkönyvek, versenyek eredményei például, azt digitalizálni kezdték. Az emlékeket azonban őrzik: akár az olyan tagok, mint a 82 éves Tüskés Imre bácsi, aki 55 éve, 1966 óta önkéntes tűzoltó.

Baranyai Ádámmal 2007-ig tekintünk vissza: akkor állt az egyesület élére az elődje, Németh Károly. Még abban az évben csatlakoztak hozzájuk Gyanógeregye önkéntesei. Lassan elkezdtek újraszerveződni, majd versenyezni az ifjúsági rajok. A baráti társaság évről évre vonzotta az új belépőket. Ádám csak néhány évvel később nyert felvételt, arra viszont határozottan emlékszik, hogy 2013-ban már aktívan versenyzett. Mozgalmas volt az az évük: 4 napon keresztül 18 önkéntes tűzoltó dolgozott az árvíz elleni védekezésen. A szertárból, ahol találkozunk, látható a Sorok patak védőgátja – korábban nem egyszer kiöntött a patak. Mióta megépültek a víztározók, áradásra nem, inkább csak villámárvizekre, belvízre van példa. Ezen kívül viharkárok felszámolásánál, műszaki mentésnél számítanak a segítségükre.

Eszközállományuk az elmúlt években pályázatok révén korszerűsödött. Aggregátort, szivattyúkat, új motorfűrészt és tűzoltó gyakorlóöltözeteket mutat Ádám. Tűzoltóautójuk nincs: egy kisebb használt 1000 literes tartályú tűzoltófecskendővel is beérnék. Mivel az idén a katasztrófavédelem jóvoltából egy személyautóhoz jutottak, sikerült a II. együttműködési kategóriába váltaniuk: ha nem is önállóan, de tűzoltói feladatokat is elláthatnak.

Most mégsem gépjárműre pályáztak: szeretnék rendbe hozni a szertárt, a közösségi helyiséget, hogy az összejöveteleiket ott tarthassák – mondja Ádám. Nagy igény lenne erre, hiszen aktív a tagság: szívesen töltik együtt az idejüket a két falu önkéntesei. Az ifjúságnevelés, versenyzés dominál. Szép eredményeikről tanúskodnak a szertárban a tűzoltó majálisokról, Vas Megyei Tűzoltó-versenyekről, kismotorfecskendő-szerelés-versenyekről, sorkifaludi tűzoltóversenyekről elhozott kupák. 2016-ban és 2017-ben is szerveztek tűzoltónapot a faluban, 2019-ben területi versenyt, így 130 éves jubileumukat is területi versennyel, bemutatóval és kistűzoltó-avatással ünnepelték, tavaly pedig regionális vetélkedés helyszíne volt a közel 700 lelkes település sportpályája. Ádám büszke: az övüké a megyében az egyetlen olyan önkéntes tűzoltóság, amely négy (vagy több) rajjal tud kiállni a megmérettetéseken. Női és férfi, fiú és lánycsapatuk mellett tavaly serdülő csapatokat is indítottak. Az utóbbi egy-két évben már a Zala Tűzoltó Kupán is versenyeztek, tavaly például a két ificsapatukat indították felnőtt mezőnyben – férfi 2. és női 3. helyezést hoztak el.

További érdekesség, hogy a parancsnok Hompasz Gáboron kívül még egy hivatásos tűzoltó tagjuk is van. Stafétafutásban és kismotorfecskendő-­szerelésben kimondottan jól szerepelnek. Igyekeznek minél több helyi tűzoltós programot szervezni, kedveskedni a gyerekeknek. Jó kapcsolatuk van az óvodával és az általános iskolával: Horváth Melinda készíti fel az ifiket a versenyekre, minden rendezvényen gondolnak a kicsikre, és jó viszonyt ápolnak az önkormányzattal is.

Tavaly intenzíven kivették a részüket a koronavírus-járvány elleni védekezésből. A járvány kezdetén kéz-és felületfertőtlenítőket szereztek be és bocsátottak a névadó települések, helyi boltok és posta rendelkezésére. Magánfelajánlásból rendeltek egy ózongenerátort, amellyel fertőtlenítettek az általános iskolában, az óvodában rendszeresen, illetve lakossági kéréseknek is eleget tettek.

Ádám szerint a sikeres tagtoborzás kulcsa az, hogy alternatívát kínálnak a fiataloknak. Lelkesíti őket a társaság és tevékenyek együtt. Ha társadalmi munkáról van szó a faluban, akkor sem kell kétszer szólni senkinek. Legutóbb az egyik kiskereskedelmi lánc pályázatán 250 ezer forintot nyertek, abból a játszóteret rakják rendbe. A MOL Helyi Érték Programjában jutottak forráshoz regionális ifjúsági verseny szervezésére, és ebből finanszírozták az ifik új egyesületi pólóit is. Párhuzamosan sportegyesület is működik a településen, velük is együttműködnek, a tagságot tekintve pedig nagy az átfedés.

Az elnök szeretné, ha minél több versenyzési lehetőségük lenne, ez is vonzza a fiatalokat. Hallatta is ez ügyben a hangját a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség közgyűlésén és legutóbb Budapesten is, ahol a Magyar Tűzoltó Szövetség Tűzoltóverseny Bizottságának ülésén ő képviselte Vas megyét.